Öt érv az INBÉ (Irányadó Napi Beviteli Érték) mutató mellett

1. Több információt biztosít a fogyasztók számára

Az INBÉ jelölés tudományosan megalapozott információt biztosít a fogyasztók számára, amelyek segíthetik a fogyasztót döntésében, hogy mit egyenek és igyanak. A termékek csomagolásán világosan feltüntetetik az adott élelmiszer vagy ital összetételére vonatkozó legfontosabb információkat, ezzel is segítve a fogyasztókat egy kiegyensúlyozott étrend kialakításában.

2. Jobban ösztönzi a gyártókat az egységes kommunikációra

A "Fast8" vállalatok európai szinten vállalták, hogy önkéntesen az egységes GDA/INBÉ jelölést alkalmazzák termékeiken, és ezt a rendszert, amely végső soron a fogyasztók számára világos, praktikus és összehasonlítható információt biztosít, ezáltal segítve és megkönnyítve a választást, egy széleskörű fogyasztói tájékoztató kampány keretében ismertetik.

3. Reális

A 100 grammra/100 mililiterre vetített tápérték jelölésen túlmenően az INBÉ jelölések révén egy adott élelmiszeradagra vonatkozó tápanyag értékekről is tájékoztatást kap a fogyasztó.

4. Működik

Az INBÉ jelölés bevezetését széleskörű fogyasztói kutatás előzte meg, amely szerint a fogyasztók tiszta, gyakorlatias és összehasonlítható információkat szeretnének kapni, hogy változatos és kiegyensúlyozott étrendet állíthassanak össze. A fogyasztók különösképpen igénylik a könnyen elérhető információkat az ételek és italok adagonkénti kalóriatartalmára vonatkozóan. Az új jelölési rendszert, ezekre az elvárásokra reagálva, fokozatosan vezetik be. A csomagolásokon először egy évvel ezelőtt, Nagy Britanniában jelentek meg ilyen jelölések, és az új rendszert használó cégek jelzései szerint azokat a fogyasztók valóban hasznosnak találták.

5. Az INBÉ jelölések objektívek

Az INBÉ rendszer egy tudományosan megalapozott megközelítési mód, amely lehetővé teszi, hogy a fogyasztók több információ birtokában válasszanak. Ez egy információn alapuló rendszer, nem egy előíró rendszer, amely megmondja, hogy mi a jó és mi a rossz.

fotó egy pohár narancsléről

Ételkalkulátor

fotó az ételkalkulátorról

Tegyünk kísérletet az egészséges, kiegyensúlyozott étrend összeállítására!

Százalékok

Mit jelentenek a számok?

Odafigyel a szem, mit kíván a száj

Hogyan vehetjük legtöbb hasznát az INBÉ jelölésnek?